Budapest Bristol

Irodalmi folyóirat

Kedves Olvasó!

Aki a fel sem tett kérdésekre előre tudja a választ, az azonnal menjen el két hét szabadságra! Ha pedig túl sok kérdése van a világ dolgairól, az nem kíváncsiság, hanem tévedés.

A Budapest Bristolban nincsenek előre gyártott válaszok, de túl sok kérdést sem teszünk fel.

Mi számíthat túlságosan sok kérdésnek? Aki gyermekkorában édesanyja meséit hallgatta, majd később leült egy-egy könyvet olvasni, és a fantáziája szárnyra kélt a mese sodrában, az írói képzelet légáramában, kellően távol kerülhetett a napi gondjaitól, s megérthette mi az; hogy sok kérdés, és mi számít több mint elég válasznak.

A Budapest Bristol az irodalom, a mese, színe-javát kínálja, az esszenciát, s a feltálalt csemegék közül mindenki kedve és ízlése szerint választhat. Élni kell vele! Közösségi és mégis személyes élményt ajánlunk, hiszen egyidejűleg ezer és ezer ember olvas, és meglehet, hogy éppen ugyanott járnak a történetben, mint Ön. Abban is biztos lehet, hogy senki sem fog a válla felett beleskelődni a gondolataiba.

És még valami: Don Quijote-nak mindenben igaza volt. Legalábbis nagyon remélem."

Dr. Brunner Tamás lapalapító

 

 
dr. Brunner Tamás, laptulajdonos
2012. január

Ha a honlapján a bpbristol.hu-ra mutató linket szeretne elhelyezni, bannerképünket a Szerkesztőség menüpontból letöltheti.

Olvasható tartalmak

Carthaphilus Kiadó

Lancast
Lazi Könyvkiadó
Alexandra Könyvkiadó