Juhászbojtárral hol találkozott, talán vándorszínészként. És a juhász, aki botjával nagyot üt.
Szamár vagyok én is. Minden családban vannak fekete bárányok. A legendák terjednek és a rosszindulat századokat túlél - az erény, ez a szó már a szótárból is kikopik, annyira divatjamúlt. Megkapja méltó büntetését a feledést!
Nálunk például a nagymamák sorsa, akik ismerhették unokájukat, de az unoka nem ismerhette meg a nagymamát!
Egyetlen nagyszülőmet sem ismerhettem, de volt egy pótnagymama, a dédnagynéném, aki örökbefogadás által, végülis se nem édes, se nem mostoha. Formailag!
Az elvált asszonyok klubja, sok fiú-testvér és elvált feleségük, akik összetartottak, egyetlen okból. A férjek testvérek voltak, ki ezért, ki azért elvált, tőlük. Vagy ők váltak el? Vagy el sem váltak, de politikai okokból úgy kellett tenniük mintha!
Volt, akit egy szál zokniban. Gondold el kedves fiam, aki már egyik verziót sem ismerheted meg hiteles forrásból. Mert egyrészt a forrás nem volt hiteles, mert ki, kinek a pártján állt, kinek a szemszögéből.
És én is csak hallottam, rokonaimat jórészt nem ismerhettem, vagy meghaltak, vagy?
Az Óperenciás tenger majdnem kézzel foghatóan, némi képzavarral, ha vizet meregetni lehet - azért megfogni mégse!
Az Óperenciás tenger valahogy egy ködfüggönyt eresztett ránk. Vasfüggöny volt a javából, de ma is létezik, légiesített határok és Schengen ide vagy oda.
Szóval, vannak, akik itt maradtak, vannak, akik hazajöttek, vannak, akik elszöktek, mint a vándorcirkusszal. Pedig még nem is jutott el az elbeszélés a háborúig!
A festő a vázlatfüzetével jár, járja a világot, az utcát - és hamisít, ahogy az író is elbánik a hőseivel, gyurmafigurákat készít belőlük.
Márpedig ez éppen olyan, mintha bibliai vagy történelmi tablóra saját magát és a kortársait pingálja, akár rejtőzködve, akár magában a főalakban - egy modellt, egy járókelőt. Egy statisztát, egy tömeget - egy forradalmat, amiről halvány - szóval, lila!
Ilyen történet, városi vándorlegenda az egyszál zokniban. Kényelmes-e vajon, amikor a férj elutazik valakit az ágyába fogadni, akinek a lábán még ott büdösödik a zokni!
Márpedig garantáltan, büdös, mert régen csakis bőrcipőket. Hú, de milyen drága ma, nyárvégi árleszállításban, egy márkás bőrcipő, bőrbéléssel - és büdös zoknival! Ha nem tudsz várni, ha nem tudsz belépni a kádba..
Arról még nem is beszélve, hogy egymás hátát megmosni, milyen illatos és kellemes?
Volt az egyszeri anyós, aki közelben lakott és hamubasült pogácsa helyett, egy lábassal. Megjelent és pörköltet vitt galuskával.
Nem újdonság, fiam, nemcsak a te feleséged nem tud főzni, ki tudja, ennyi gyerek mellett, lesz-e akár egyetlen menyem, akinek jól áll a kezében?
Fiam, figyelj kicsit rám, a fakanálról beszélek és a partvisról. Szóval, az egy takarítóeszköz, kevéssé eu-komform, szőrös, nyele van, a német neve szakállás törlőt jelent.
Azt mondod, feltartalak és elkalandozom a témától, szaftosabbat vártál tőlem, különben már itt se lennél, látod, ezért fűzöm az oktatásaimba a várakozásaidat, mint nagy írók a késleltetést.
Egyébként nem hiszem el, hogy zokni volt, rajta, mert azt más értelemben használják - zokniban lábat mosni!
De a mai édszes világban, fiam ne feledd, lehet, hogy tegnap egy biszexuálissal! Nem a bicepszéről, meg a konditeremről akarok előadást tartani, fiam.
Pirulós volt az ifjú ara, menynek is zsenge, a férje egy héttel az esküvő után. Persze, hogy üzleti útra, ne szakíts félbe, ha ennyire sietsz. A Dunapart lépcsőin én is találkoztam.
Hogy gondolod, fiam! Persze, hogy nem a nagynénémmel, aki már akkor lehetett vagy hatvan! Egy fiatal nadrágkosztümös szalmaözveggyel.
Hogy mi a jó abban, ha valaki a Dunaparton, a legalsó lépcsőn csókolózik? Szegény fiam, érezted már jól magad nővel valaha?
A ti korotokban a dolog megtörténik és a nevét is elfelejted, de ha a Dunaparton!
Nem a nagynénikém, lakásban, igen, a hálószobában, az anyósnak kulcsa volt, állítólag a nagyanyám volt. Az ifjú asszony pirulós és szende volt. - Hogy tüzes volt-e? Már a nagybátyám is régen meghalt, odakint. Hogy miért harminc évvel az eset után disszidált?
Hogy mi az? Engedély nélkül távolmaradt! Nem, nem a lakásból, a családi fészekből, amiért a te feleséged haragszik, ha kocsmázol, fiam!
Minek is mesélem, hiszen az öreg szüle is szégyellte elmondani, mégis mindenki tudott róla a családban! Persze, az a fia? Nem az akkor sem tudta meg, amikor a nyakába szedte a lábát és átkelt a Rábán, a Fertőn, vagy az Óperencián?
Hogy jön ide Sándor, aki állítólag felbukkant Szibériában és még a csontjait is megvizsgálták, vándorszínész és regruta is volt és csenevész, annyira, hogy női csontváza volt! Hogy kitől született pont időre Zoltánka, nem, nem volt rajta zokni, a Zoltánon se, a Sándoron se, ne menj még, mert sosem tudod meg. Ahogy én sem tudtam meg!
Hogy odaégett a pörkölt, amit apádnak hoztál, érzed, mert én nem érzem a szagát! Hogy füstöl a konyha? Na, látod, ezért nem szabad zokniban!
Vagy legalábbis nem szabad senkinek elpletykálni, mert megint egy hétig várhatok, amíg valakitől főtt ételt kapok.
De legalább a nokedli, szaladj a zöldségeshez, hozzál egy fej salátát és egy doboz tojást!
Hogy nem adott zsebpénzt, hát ilyen papucs lettél?
Megérdemelné, hogy vegyél egy doboz zoknit, képzeld, van olyan, amelyik színes, sőt van olyan, amelyik ehető!
Honnan tudom, nem a reklámokból fiam, de valahol nős vagyok én is.
De gondosan kerülöm, hogy a közelemben lakjon egy anyós, mind a háromszor sikerült elkerülnöm.
Nem, fiam, nem azért, mert költöztem!
Na, de zokniban, ejnye! Hozd már a tojást, a salátát, de milyen kemény és öklömnyi ez a nokedli, a pörköltöt is mamutból szeretitek, fiam?
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
