Budapest Bristol

A kút mélyéből teli vödörrel húztam. Fölé hajolva, a meglódult víztükörben fodrozódik a kép. Nézegetem egy darabig a széttördelt arcot. Hirtelen vénültem meg.
A múlt év utolsó éjszakáján megdobták kővel a lányom szemét. Sötétedés után lobogó tüzeket gyújtottak a parton mindenfelé. Táncoló falusiak között mi is elvegyültünk. Nem láttuk, ki tette. Amíg a városi kórházban feküdt, kék üveggyöngyöket fűztem Ajnának, ez a legkedvesebb színe. Mindkét csuklójára tekerte a gyöngyeimet. Aki csak látta így, a párnáira támaszkodva, fehér kötéssel a szemein, megpihent a szépsége előtt. Akkor már sejtettem, hogy egyik szemére megvakult.
Tanácsért a helyi rendőrt kerestem fel. A szomszéd boltossal látogattam el az otthonába. Díszes papucsban, a ház előtti téren madarakat etetett.
– A galambok nyugtalanok. Reggel óta vártalak, barátom.
Közvetlen hozzám nem beszélt, mintha csak állat lennék, ezért nem is tudok maradéktalanul bízni benne. A boltos megemlítette neki, hogy a sérült leány rendszeresen kagylókat gyűjtögetett a parton.
– Kérdezd meg az asszonyt barátom, miért nem figyelt a lányára jobban? Te is tudod: nem ritkaság errefelé, hogy embereket bántalmaznak. Le is szúrhatták volna a leselkedő leányt.
Csendben vártunk még egy darabig, nem mertük megkérdezni, mire gyanakszik pontosan.
Nemrég kelt fel a nap. Lemosom még egyszer a házikó összes kékre festett ajtaját, ablakát. Miután végeztem, elkötöm a csónakot. Az esőkabátom is kék, mint az ajtók és az ablakok. Maradt néhány festékes tégelyem, már nem is tudom, mit mázolhatnék még kékebbre. Az üres háncsszatyrokat belököm az ülés alá. A nádasban kidurrant, fekete autógumikat kerülgetek, mintha döglött krokodilokkal viaskodnék. A part menti sekély vizet sokan roncstelepként, ismeretlen anyagok lerakóhelyeként használják. A falubeliek naponta tesznek hozzá még valamit.
Éjszakánként idegen járművek érkeznek. Bezárkózunk a házainkba ilyenkor, mert nem akarjuk tudni, mi történik pontosan. A legtöbben szegény halászokként, egyik napról a másikra tengődünk. Csak a kereskedők élete könnyebb valamivel.
Az evezőlapátot fémesen csillogó, olajos folyadékba mártogatom. Tegnap kiraktam egy közepes méretű hálót, fogtam pár kisebb halat, nem lesz elég.
Gondolataim a kórházi napokon időznek újra.
– Híres szemész végzi el a műtétet – nyugtatott a sárga hajú nővér.
Amikor a szomszéd telefonon kérdezősködött, a leányom már nem feküdt ott.
– Kijelentkezett, elhagyta a klinikát.
– Az operáció előtt, vagy azután? Hogyan lehetséges ez? Milyen címet hagyott?
Sikerült megtudni, hogy Ajna saját elhatározásból távozott. Orvosa a nagykorúság jogát hangoztatta. Sorra felkerestem a helyeket, amikről korábban hallottam a lányomtól. Nem jutottam friss hírekhez.
Azóta már újabb hónap telt el. Egyre nyugtalanabb vagyok, és a reményem, hogy Ajnát egyszer viszontlátom, erősen fogytán.
Csónakommal a nyílt tavon evezek. Visszanézek a házunk felé. Az udvari kút kávájáról idáig virít a sárga kankalin. A hivalkodó színű virág segít hazatalálni napnyugta előtt, amikor a vízen már káprázik a szemem. Megjárhatom délután a piacot, ha a szerencse nekem kedvez. Rajokban úsznak el nagyobb halak is alattam. A zsebrádiót nem hoztam magammal, elriasztanám a zsákmányt. A nap járását figyelve végül úgy találom, eleget fogtam.
Ajna a balesete előtt mondogatni kezdte, hogy a halak egy része a tóban és hálómban fertőzött lehet. Halászok az ilyen beszédeket nem hallgatták meg. Most útiköltségre kellene a pénz. Felkeresném az embert, akiről úgy hallottam; városokban eltűntek ügyével, jó eredménnyel foglalkozik. Valami ügyvéd.
Már a harmadik árus küldött tovább a piac belseje felé.
– Ezer pénzt? A hitvány halaid a felét, ha érik, asszony.
– Ezret kell értük kapnom.
– Csak nem cracjra költenéd? Azért ilyen sürgős?
A durva nevetésük kísér. Cracjnak hívják a kábítószert, amiből egy grammhoz ezernégyszázért lehetne hozzájutni.
– Vagy te tiszta ópiumot szívsz?
Röhögnek. Nem védekezem, nincs mit magyarázni, hiábavalóságra nem pazarolhatom a délutánt.
– Hiszen te vagy az asszony, aki még mindig a lányát keresi! – szabadít meg tőlük egy idősebb férfi.
Látásból ismerem, köszönetet mondhatnék neki. Szó nélkül tovább vonszolom magam. Már a következő standon terítem szét a háncsszatyorban tartott halaimat.
– Ha tovább hurcolod, megbüdösödnek a melegben – szól utánam valaki.
Hirtelen nagy fáradtság ér el.
– Ezer pénzre van feltétlen szükségem.
– Ezer, vidd a pénzed!
Gömb alakú akváriumban, a szomszéd pulton díszhalak cikáznak. Vásárolnék belőlük, Ajna örülne az aranyhalaknak, amikor hazatér.
Mindkét kezemre szükség van, hogy a gömböt a sodródó tömegben biztosan tarthassam. Hátulról, durván megragadtak, erős szagot érzek, elszédülök tőle. Az arcomra tapasztanak valamit. Lehanyatló kezeim már elengedték a vízzel telt üveggömböt.