Koala Lump Úr fáradt volt. Gyomrában érezve a tegnapi feleseket baktatott a villamosmegálló felé. Mielőtt elérte, és annak padjára zuhanva – bármily kényelmetlen is – átmenetileg elnyújtózhatott volna, hozzálépett valaki. Az illetőben semmi extra nem volt: kopott szövetkabát, fekete nadrág, hóna alatt méretes mappa. Tucatjával mászkál az ilyen jellegű elvetélt bölcsészforma a városban. Koala Lump Úr ösztönösen hátralépett. Látott eleget, meg pénze se maradt tegnapról, és kedve se beszélni.
– Nem kérni akarok, ajánlatom lenne.
Akármilyen fáradt volt, akármennyire elhajtotta volna a pasast, Koala Lump Úr megadta magát kíváncsiságának. Bár lehet, mindössze megdöbbenése kerekedett felül. Értetlen érdeklődéssel meredt a szövetkabátosra. Az nekibátorodva belefogott mondandójába. Beszélt félbehagyott egyetemről, kávézókról, meg... Koala Lump Úr másnapos fejében lassacskán kezdett összeállni a kép, erősödött a baszdmeg-érzés. A háta közepére kívánta az egész helyzetet, semmi nem volt benne, mi arra ösztökélné, hogy tovább hallgassa egy idegen elcseszett élettörténetét. Volt hasonlóban része – ami elől akkor kitérni sem tudott –, a tömött metrón a mellette ülő ötvenes férfi kezdte elsírni neki szerelmi bánatát. Na jó, ebből elég, most küldi el a búsba, egyúttal felkészült a legelemibb menekülésre: levánszorog még egy megállót.
– ...szóval nem hiszek a kánonban, elosztogatom a novelláimat.
Koala Lump Úr félrenyelte francbaküldő mondatát. Mindig legyőzhetetlen vágyat érzett ismeretlen kéziratok elolvasása iránt. Most is, mint egy kisgyerek valami eddig nem látott, csábító játékra, meredt a szövetkabátos mappájára. Dühén úrrá lett az idegen szöveg izgalma, ahogy az idegen a papírok között matatni kezdett. Mikor pedig az végre előhúzott egy telegépelt lapot, Koala Lump Úr mohón nyúlt volna érte. A pasas kissé visszahúzta kezét, benne a novellával.
– Egy emlékért cserébe adom.
Koala Lump Úr meglepődött: nem azt mondta, hogy elosztogatja? Míg az idegen némán várt az emlékre, Koala Lump Úrban felderengett e bizarr találkozás első mondata. „Nem kérni akarok, ajánlatom lenne." Szóval osztogatja az írásait, de nem ingyen. Egy emlékért. Koala Lump Úr bár drágállta az árat, túlzottan beleélte már magát a másnapos olvasás kimerítő, egyszersmind ébresztő élményébe. Ugyanakkor nem akarta semmilyen személyes élményét megosztani egy szövetkabátos, vadidegen pasassal. Végül csak annyit mondott, nem jut eszébe más azonkívül, mennyire berúgott tegnap. Az ismeretlen csalódott fintorral nyújtotta át az írást. Megvonta a vállát, mint az alkusz, aki jobb árra számított, de többet képtelen volt már kisajtolni, azzal megfordult, és elindult.
Koala Lump Úr nekitámaszkodott a megálló kalickájának, és olvasni kezdett. A lap tetején címként egyetlen szó állt: Ügynök.
