Salamon Pál: A Sorel-ház
„Könyv, amelynek lelke van"
145x215 mm, 552 oldal, ára: 3.690,- Ft
Salamon Pál világsikerű, négy magyar kiadást megélt önéletrajzi ihletésű családregénye három generáció, a Sorel „dinasztia" történetét meséli el. Földközeli prózaiságával bevezeti az olvasót a 20. század magyar történelmébe, legendás-misztikus elemivel, az emberi méltóságot hirdető filozófiájával pedig tartást ad, és mint az igazán fontos művek: élni segít.
A Monarchia legnagyobb különce, a Kárpátok varázslatos vidékén született, nagy erejű ácsmester, Sorel József az élet alapvető kérdésein szokott töprengeni, s miközben tető alá hozza egyedi házait, megvédi az elesetteket és falja a könyveket, arra a következtetésre jut, hogy a világ végveszélyben van, így még több segítségre szorul. Megalapítja hát otthonában az Atlantis Királyság Követségét... Fiának, a fizikai, lelki és szellemi erőt magában egyesítő Sorel Mihálynak, majd a svéd Sorel unokának – mi tagadás – nehéz és nemes örökség jutott osztályrészül: háborúkon, üldöztetéseken, diktatúrákon keresztül, és természetesen a szerelem útvesztőjén át kell továbbvinniük a hagyományt.
Sorel Mihály apja, Sorel József tizenkét és fél évet szolgált a császári és királyi hadseregben. Így azután már negyvenéves volt, amikor obsitoslevelét megkapta. A fiatalsága elmúlt, családot még nem alapított. De legalább ő lett Boldogháza és környéke világjárt embere.
A fiumei kikötőben kezdte szolgálatát, és később bejárta az egész birodalmat Galíciától Észak-Olaszországig.
Olyan erős ember volt, hogy nem is egy vándorcirkusz igazgatója akarta szerződtetni díjbirkózónak, miután a cirkusz erőművészeit földhöz csapkodta. Az a hír járta, hogy tizenkét és fél év alatt akár főtörzsőrmester is lehetett volna belőle, ha több megértést tanúsít a hadsereg szelleme iránt. A Ferenc Ferdinánd Főherceg nevű zászlóshajón, éppen a fedélzetmesteri előléptetés küszöbén, a hajó másodtisztje kiverte tisztiszolgája bal szemét, aki másodszori parancsa ellenére sem tisztította olyan fényesre cipőjét, amilyennek ő azt megálmodta. Amikor a fájdalmában üvöltő tisztiszolga a legénységi szállásra tántorgott és elmondta a történteket, Sorel József az egyik matrózt orvosért küldte, maga pedig felment a fedélzetre, és a másodtisztet szó nélkül az Adriai-tengerbe dobta. Ezután visszament a legénységi szállásra, megborotválkozott, és jelentkezett a Ferenc Ferdinánd Főherceg zászlóshajó parancsnokánál, aki egyben az Adriai Flotta parancsnoka volt. Az altengernagy először megparancsolta, hogy vessen mentőövet a másodtiszt után. Miután Sorel József teljesítette a parancsot és visszatért a parancsnoki kabinba, az altengernagy megkérdezte, hogy van-e családja.
– Annál jobb. De szülei csak vannak?
Sorel bólintott.
– Rendben van. Mert akkor mégis lesz valaki, aki majd megsirassa, amikor megkapják a hírt, hogy lázadásért főbe lőtték.
Ezzel elküldte. Ezután berendelte a másodtisztet, aki körül hamarosan tócsa keletkezett az altengernagyi kabinban, mert még nem öltözött át.
A hajó parancsnoka megkérdezte a másodtisztet, hogy mi a szándéka. A másodtiszt azt mondta, hogy természetesen jelentést tesz a tettes ellen, lázadás címén.
Az altengernagy rákérdezett:
– Szóval ez a szándéka? Rendben van, akkor most én, az Adriai-tengeri Osztrák–Magyar Flotta parancsnoka megmondom magának, hogy mit fog valójában tenni.
A másodtiszt, aki vigyázzban állt az altengernagy előtt saját tócsájában – figyelmesen előredőlt.
– Ön, uram, nem fog semmilyen jelentést tenni, hanem befogja a pofáját. És még örülhet is, hogy ennyivel megússza, mert az Adriai Flotta zászlóshajója maga miatt veszíti el legjobb altisztjét.
A tisztiszolga kivert bal szeméről nem esett szó.
Sorel József a hajó fogdájában várta, hogy áthelyezzék a sáros Galíciába egy gyalogezredhez, közlegényi rangban. Csak azon csodálkozott, hogy miért kapja az ennivalót a tiszti konyháról.
Sorel Józsefnek nemcsak a fizikai, hanem a lelkiereje sem volt mindennapi. Már az Adriai-tengeri Flotta zászlóshajóján szolgálva – és később különböző állomáshelyein – sem minden eltávozáskor ment el bajtársaival a bordélyházba. Időnként a hajón, illetve a laktanyában maradt és olvasott. Azokat a könyveket olvasta, amelyeket a prostituáltakon megtakarított pénzen vett. Senki, talán még ő maga sem tudta, hogyan kezdődött ez a furcsa szokása. A német Grimm testvérek meséskönyve került először a kezébe. A betűk iránti vonzalma olyan erős volt, hogy még ezek a véres történetek sem vették el a kedvét az olvasástól. Később Kurtzmahlert, Balzacot, Gogolt és mindent elolvasott, amihez hozzájutott. Bajtársai furcsán néztek rá, de gúnyolni nem merték. Ehelyett előbb az analfabéták, később az írástudók is vele íratták szerelmes leveleiket.
Az észak-olaszországi Velencében szolgált. Közelgett a császár születésnapja, amelyen, mint hírlett, őrmesterré léptetik elő. Egy szomszéd századbeli szakaszvezető elrendelte, hogy egyik katonája fogkefével söpörje fel a laktanyaudvart, szombati eltávozás helyett. Jó néhányan összecsődültek, hogy biztassák bajtársukat, aki térden csúszva, saját izzadságát nyelve, fogkefével söpörte az udvart.
Sorel József is odament nézelődni, és megkérdezte, mi történik.
Azt mondták, a fickót szombat reggel a szakaszvezető azon kapta, hogy ébresztő előtt kelet felé fordulva imádkozott.
– És ez miért baj? – kérdezte Sorel József a szakaszvezetőt.
Azért baj, mert egy zsidó ne imádkozzon. Sorel József azt felelte, hogy tudomása szerint ha a zsidók a hadseregben szolgálnak, és alkalmanként elesnek a császárért és a hazáért, akkor nekik is szabad imádkozniuk. Sőt azt is hallotta, hogy a hadosztályban főhadnagyi rangban egy rabbi is szolgál.
– Az engem nem érdekel – felelte a szakaszvezető. – Az én szakaszomban az történik, amit én mondok. Márpedig az én parancsnokságom alatt az, aki megölte Jézust, nem fog imádkozni. – Ezt mondta, és hátat fordított.
Sorel József óvatosan megérintette a szakaszvezető vállát, hogy maga felé fordítsa, mert meg akarta kérdezni, hogy szerinte valóban ez a fiú ölte-e meg Jézust. Rangtársa azonban lesöpörte a kezét, és mielőtt Sorel bármit is kérdezhetett volna, villámgyorsan megfordult, és keményen állon vágta.
Jóval később, amikor a szakaszvezető a salzburgi katonai kórházban magához tért, eszébe jutott, hogy mennyire elhamarkodott ötlet volt állon csapni Sorel József szakaszvezető bajtársát. Jobb karja, álla és az összes jobb oldali bordái töröttek voltak, beleértve a repülőbordákat is.
Így maradt el másodszor is Sorel József katonai előléptetése.
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
