Budapest Bristol

Tűzfonal

Aranytekercsek lógnak a
Fáról, lehervadt végre a
Bú a mázról.
Göngyöltkiflis tejillat
Csuporban pihen, arra járó
Áldás kortya az ilyen.
Pálmalevelekről lecsurog a
Lila könny, tenger habja
Naplementében köszön.

Édeszöld a fű, kitárja karját,
Imádja magába szippantani fehér
Madarak lüktető csipp hangját.
Csillagok égtelenkedve, hatalmas
Az űr:
Friss a tél is, hava kelyhekben
Ragyog,
Csendben felettük lobogó
Tűzfonal száll,
És az éjben erősödő
Torzkacaj hörgés, mámorgörcs orkán
Feni már gigantikus
Szárnyát.

 

 

Egy öregúr

Pár szál hajam áll fejjel az égnek
Fürkészve utcát ménest, laposan nézek.
Gondoltál már csepegős édes almára
Fürtfüzéres aranyhajú lányra?
Feszes bőrre, csattogó izmokra,
Amelyek nyáron éggé kéklenek?
Csillogó szemre, telt kebelre,
Hámozott héjú fenekekre és
Tépett csapzott-farmeros viseletre?
A szingapúri utcában ezerfényes-ékes nép,
Bombaszagú habos hangulat él,
Kérkednek villámnyírta hajú srácok,
Jönnek-mennek füves maszkosok,
Dióhéjban keverednek frázisok.
Döng a zene, jön a bona,
Francia csókos kedvesek bora.
Ennyi kéj és báj után, nézel-e
Rám valaha?
Ölelsz-e még, s szavad hatja-e át
Szívem mezejét?
Újra megkérdem:
Gondoltál rám valaha?
Pár szál haja áll fejjel az égnek,
Elterülve utcán, megállt szemei néznek.
U.i.: Mire odaértem, már eszméletlenül feküdt,
        Mégis kezemhez ért, s magába erőltette
        Ez utolsó szót: Fiam.
                                          / egy szemtanú /