És ha nem váltja vissza az adós, nem áll helyt a kezes, a kifutófiúnak, a saját zsemlyéje vagy kiflije odavan, mert olykor egy-egy leesik a pult alá, az olajos padlóra! A kuncsaftot nem illik elijeszteni.
A bóbitás cselédlányra sandán néz a nagysága, amikor kitárja az ajtót és átveszi az ernyőt vagy sétapálcát. „Sokat eszik, meg fogom kérdezni a szakácsnőt" - gondolja a ház asszonya, majd lehajt egy konyakot, és többet nem gondolkodik ezen a kardinális kérdésen.
Az öreg naccsága szemét azonban nem kerüli el semmi. A lánya éli az életét, férjek és gavallérok, szerdán ebédre a házibarát. Gramofon, tánc esténként, ha nem mennek el együtt a férjével. A férje eljár a Nemzeti Kaszinóba - ez zártkörű klub, akit kigolyóznak, annak annyi. A fővárosi szerződéseknek is.
Az idős naccsága ritkán jár el kártyázni, ezért ebédel éppen szerdán vagy csütörtökön náluk a házibarát. Vékonypénzű költő, mindkét értelmében a szónak. Kell az erőnlét. Csütörtökön délután kimenő. A cselédekhez szokott bakák tudják, lesik, pödrik a bajuszukat. Talán már a frontra készülnek? Gyorsul az élet, az alakulatok váltják egymást, szerencsés az a cselédlány, akinek a bakája a helyőrségben szolgál.
A sok evésnek egyszer megjön a böjtje, a cseléd ágynak dől, a kis naccsága tajtékzik, a házibarát zabál, mintha mi sem történt volna. Kétpofára, nem tudja türtőztetni magát, se vers, se tárca, lumpolt, és a kis színésznőcske vagy táncosnő francia pezsgőt rendelt a szeparéba.
Elsietett szerelmeskedés, de legalább jólesik. A kisnaccsága egyre követelőzőbb. Puha párnás vállai közül szinte a költő ölébe esnek a mellei, érett későnyári gyümölcsök. Mint két hatalmas, lédús körte. A költő falja, mit tehet, a tortát, később vágják fel, vagy a kuglófot a kakaóhoz, ki kell érdemelni a forró habos kakaót. Így aztán forró csókok figyelmeztetik a kötelességre.
A férj messze jár, és messze van szobája a nyoszolyától. Átköltözött a másik szárnyába az emeletnyi lakásnak. Irattáskáját tömve hordja haza, mintha talán ügyvéd volna?
Sikoltozás a hálóból, csak éppen apró nyikkanások, a cselédszobából valamivel hangosabb, mélyebb, hörgő és reszelős. A sóhajok szünetében, egyre sűrűbb.
Az öreg nagysága bosszúsan kotorászik a kulcsért, megszokta, amikor még nem volt személyzet. az első háború után tönkrementek, a bútorok egy részét is el kellett adni.
Szerencsére újgazdagok költöztek a házba. A háborús udvari szállító, villája készül a Svábhegyen, de a téli lakást meg fogja tartani, csak éppen azt is előkelőbb környéken béreli. De a válságnak vége, pengővel fizet! A korona, mint pénz, a néhány tojásdad nullával, kiköltözik a Cséri-telepre. Elkorhad tíz év alatt, trágyázni fogja az is a telepített parkokat.
A cselédlény lármája tűrhetetlen, de az ujját a szája elé teszi, amikor beront az öreg naccsága... Kénytelen vizet forralni, maga megy a konyhába, a szakácsné is szabadnapos, a húgánál jár, aki kis boltot nyitott. A naccsága gyanítja, ilyenkor elszámolnak. Kalaposlány és míderes, az utóbbira még alkalmazottat is kellett felvennie. És pont a Haris-közben! Miből telne, ha a szakácsné csendestársként nem szállna be.
A piacon a zöldség egyre drágább, pedig a nap hétágról süt, és tavasszal volt elég eső! Tudja ő, de nehéz megbízható, leinformálható személyzethez jutni. Sok az újgazdag. Van, aki a háborúban tönkremegy, vagy aki zsírosra hízik rajta. A baka meg, átutazóban a frontra, az újabb frontra?
Végre kibújik a gyerek feje, egy nagy ordítás! Felpofozza a gyereket, macskakölyök, kicsi, sovány, vörös, mocskos a vértől és a magzatvíztől. A placenta már könnyebben kibukkan.
A gyerek nem akar nőni, már kétszer zabált hiába a házibarát, a kisnaccsága nem szereti a garniszállót. Így hát a mulató, és a pezsgőzés. Már kéthete minden este spiccesen jön haza, kész véletlen, hogy az úrral nem botlott még össze. De ez a diszkrét pincéreknek köszönhető, meg a hátsó ajtónak.
Sápadt, alig valamivel nagyobb, mint újszülött korábban, pedig az öregnaccsága mindennap szoptatós levest is főzet a szakácsnéval, a sültből is jut a cselédnek bőven.
Ide most nem járhatnak vendégek, elég, ha a házban megtudták. Persze a szomszédok azt is tudni vélték, hogy a fiatalúr gyakran énekel a fürdőszobában mostanában.
A rendőrök elmentek, az elkékült kicsi testet kivitték, odakint sem hűlhetett tovább. Az orvos aláfirkantotta, valami gyengeséget írt rá, hogy mi lehetett gyenge, legfeljebb az egyre sápadtabb cselédlány, aki egyetlen este alatt lefogyott. A szoptatós anyák pedig szoktak volna hízni, a cseléd mégse!
A naccsága sajnálja, a cselédkönyvet keresi a konyhaszekrényben.
Az új lánynak szigorúan a lelkére köti, kerülje a bakákat, mert idő előtt találja magát az utcán.
A szomszédos dombot még nem építették be. Az öregasszony kinéz néha, fenyők, tölgyek, rigók és kakukkok. Számolgatja, de a kakukkszónak nem akart vége szakadni. Mintha ma csendesebbek lennének mégis. Ma egyet kakukkolt, és nagy szárnyverdeséssel felrebbent. A verebek és a seregélyek is rajokban vágnak fel az égbe. Utóbbiaknál érthető, vagy szőlőbe veszik az útjukat, vagy költöznek.
Egy bagoly kuvikol egész éjjel, de hol a Veronál? Az öregasszony bosszús.
Reggel egy csapat kiránduló, piknik-kosarakkal, neki a dombnak. Kacagás, ugratás, a gardedám nem győz lépést tartani. A fiatalok egy-egy csókot váltanak a gigerlikkel.
De a kacagás elhal. Rohanvást jönnek le a dombról. Az öregasszony izgatott szavukból csak annyit ért meg, hogy kukacok másztak ki az orrából, pedig még élőnek látszott.
Kiről van szó? - Mondják, valami cseléd féle lehet, vagy lehetett!
- A Veronál! - motyogja félhangosan az öreg naccsága, míg a fiatal az újonnan vett kis piros kalapjának fátyolát kacéran az arca elé engedi, és kilép a szokatlanul bágyadt fénybe.
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
