(Részlet)
1849 szilvesztere. Petőfi halott, a márciusi ifjak szétszóródtak, a hazafiak bujdosnak.
A Haynau halállistáján szereplő Jókai – „Kovács János" álnévre szóló útlevéllel – most tér vissza rejtekhelyéről. De nem tudja megállni, hogy ne térjen be a Marczibányi-fogadóba, ahol Petőfiéknek és – a két nagy barát végzetes összeveszéséig – neki is lakása volt.
Kiderül: a Marczibányi-ház kelepce, melyet a császári titkos rendőrség állított a halállistán szereplőknek...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
10.
(Áttünés: a sötét színt jobboldalról a bejárati ajtó nyílásán beömlő fény világítja meg. Giese nyomozó jön be, kezében fáklya. Jókai nagykabátban az ágyon kuporog, arcát kezébe temetve)
GIESE Te lenni rossz alvó... Miért nincs neked álmod, Jókai?
JÓKAI (fölrezzen) Tiltakozom! Nem vagyok Jókai! Kovács János...
GIESE Freilich, freilich. Lenni csak feltételezés... Mert nincsen neked álmod.
JÓKAI Tévedsz, kopó. Ha nem lennének álmaim, már rég nem is élnék.
GIESE Nagy szavak. Ti magyar, ti szeretitek a nagy szavak.
JÓKAI Mert már csak azok maradtak. A szavak. Semmi másunk nincs már.
GIESE Nevetek nektek – szavak! Mire menni magyar szavak?
JÓKAI Szavainkat megölni nem lehet. Kiröpülnek a börtönök rácsain. Tovaszállnak a hajnali széllel.
GIESE Azt hiszed?
JÓKAI Ők a tettek magzatjai, Giese. Betöltik a léget, mint tavasszal a virágpor.
GIESE Tudod mit, legyen teneked igaz.
JÓKAI (nevet) Te adsz nekem igazat? Te?
GIESE Ha élni akarsz – eladod császárnak szavaidat.
JÓKAI A szavak nem eladók, kopó.
GIESE Aki így beszél, nem ismeri élet... Minden eladó – ha kapsz cserébe élet.
JÓKAI Mit akartok?
GIESE Holnap meghozzák ítélet.
JÓKAI (megdöbben) Már holnap? Itt Újévkor is dolgozik a vérbíró?
GIESE Nálunk rend van. Nálunk nincsen – hogy is mond? – Schlamperei?
JÓKAI Rendetlenség.
GIESE So, so. Fejetlenség... Tehát kapsz te rendes ajánlat. Szavak – életért. Ha azt mondod: igen, ítélet elmarad.
JÓKAI Szabadon engednek?
GIESE So, so. Ha mi kapunk tőled néhány szó. Néhány kicsi szó.
JÓKAI Ismerjem be, hogy az vagyok, akinek néztek? S már mehetek is? Ennyi lenne az egész?
GIESE Nem tied beismerés. Arról, aki mindjárt idejön. (vigyorog) Másik vendég. Érted?
JÓKAI (már érti, nem válaszol azonnal) Tehát ezt kívánjátok.
GIESE Szavadért – élet. Abgemacht?
JÓKAI Megpróbálhatom.
GIESE Eszed megjött – megkapod élet. (az asztalra mutat) És megeszed ebéd. (ki, a bejárati ajtó becsapódik, sötét)
11.
(Áttünés: nyikorogva nyílik a baloldali ajtó. Petőfi alakja, a sötétben maradó arccal. Jókai az ágyon ül, láthatólag már várta Petőfi megjelenését, felpattan)
JÓKAI Tudom, mit akarsz mondani... Hogy én vagyok oka elhidegülésünknek... hogy elengedtük egymás kezét.
PETŐFI Fel nem fogod, mennyire megsértettél – hát még, amiket a te Rózád terjesztett rólam!
JÓKAI És a te Júliád – énrólam? Miket pletykálkodott??
PETŐFI Pilátusként másokra mutogatni... Közben az ellenségre kacsingatni – ez vagy te! Istenem, milyen tiszta ember voltál – és milyen mélyre jutottál!
JÓKAI Hogy érted ezt?
PETŐFI Még kérded? Belépni a Békepártba? A Habsburgokra kacsingatók közé?? Milyen mélyre jutottál! Mint egy nap, amit a földbe ástak...
JÓKAI Akkor most én kérdek valamit, Sándor.
PETŐFI Kérdezz!
JÓKAI Miért hagytad cserben a pesti népet?
PETŐFI Hogy én?
JÓKAI Keresztes háborúra hívtátok fel a népet. A főváros előtt vívandó, utolsó lehelletig tartó csatára. Aztán – huss – eltüntetek.
PETŐFI Én Bem seregéhez csatlakoztam.
JÓKAI De Haynau puskalövés nélkül – másodszorra is – megkaphatta Pestet tőletek.
PETŐFI Mert Kossuth becsapott – engem is, a népet is.
JÓKAI Kossuth?
PETŐFI Azt mondta nekem: „a főváros környékén vívandó elhatározó csatán" ő maga is jelen lesz s ha kell, meghal Pest romjai alatt... Utána csendben kiüríttette a várost. Esze ágában sem volt otthagyni a becses fogát. Akárcsak te.
JÓKAI Akárcsak én?
PETŐFI Te speciell csak április végén másztál elő Debrecenből! Ilyenek vagytok ti mind! Oda ebláboltok, ahol a honmentő irhátok nagyobb biztonságban lehet... De én már Buda bevétele után Lengyelország halálszagát éreztem.
JÓKAI A legfontosabb, hogy élsz.
PETŐFI Őszintén felelj: örülsz te ennek?
JÓKAI Hogy kérdezhetsz ilyet??
PETŐFI Melyikünknek lenne rosszabb végleg visszajönni? Leülni idegen konyhákban, zsíros kenyeret majszolni? Vacogni föld alatti rejtekhelyeken?
JÓKAI A svábhegyi nyaralóban... Lenne hely elég. Róza mindkettőnket elrejt.
PETŐFI (gőggel) Róza? A te gőgös, triumfáló Gertrudisod? Még mit nem!
JÓKAI Istenem, de rosszul ismered... Azt mondta rólunk: Jókai az arany puha fémje és Petőfi neki a kohó.
PETŐFI (nevet) Nem képzeled, hogy hagyom magam ruhásszekrénybe dugni, mint valami divatból kiment, kopott pruszlikot?
JÓKAI Róza nem így gondolja ezt...
PETŐFI Róza, Róza, mindig Róza... Tettél te valaha valamit – önállóan is?
JÓKAI Jó – akkor most figyelj... Emlékszel, milyen barátságos volt irányunkban a budai helyőrség március idusán?
PETŐFI Hogyne emlékeznék... A térdemet csapkodtam nevettemben! Kész voltam meghalni is, de erre nem számítottam.
JÓKAI Én igen.
PETŐFI Hogyhogy?
JÓKAI Mialatt a Nemzeti dalt nyomták, én egy levelet kaptam. Valaki a zsebembe csúsztatta a tömegből.
PETŐFI Miféle levelet?
JÓKAI Névtelen levelet. A felkelés stratégiai tervéről. Tudod, mi állt benne? Hogy a forradalmat nem esernyővel kell csinálni. Fegyver kell a nép kezébe. Éjjel tíz helyen fel kell gyújtani a várost, a támadt zavarban megrohanni a Nájgebajdét, ott a gyenge helyőrséget lefegyverezni, az ágyúkat elfoglalni, azokkal a Károly-kaszárnyán rést töretni, azt megostromolni. Az üllői kaszárnya felől torlaszokat emelni, a lovasság elé tört üvegdarabokat hinteni, az olasz katonákat pártunkra állítani, egy pár generálist kezesül letartóztatni...
PETŐFI Kinek mutattad te ezt? Mert nekem nem.
JÓKAI Emlékszel: az ágyúk már kartácsra voltak töltve a vár előtt, mellettük a fáklyás tüzérek... Mit gondolsz, miért nem sütötték ránk az ágyúkat? Miért nem téptek miszlikbe minket az esernyőinkkel együtt?
PETŐFI Beszélj.
JÓKAI Mert én előzőleg megmutattam a tüzérparancsnoknak.
PETŐFI A levelet? Annak a kis köpcösnek?
JÓKAI Annak. És azt mondtam neki: „Ön összekartácsoltathat minket. Hanem, ha mi kiejtjük a kezünkből a háromszínű zászlót, akkor majd jön utánunk más, aki a vörös zászlót emeli fel."
PETŐFI (kis szünet után) És nekem? Nekem miért nem mutattad meg azt a levelet?
JÓKAI (kis szünet után) Mert te azon nyomban végrehajtottad volna azt a tervet.
PETŐFI Minden tisztább lett volna. Egyértelműbb.
JÓKAI Jobb lett volna, ha már márciusban vér folyik?
PETŐFI (tekintete távolba réved) Te azt írtad az Életképekben – ma is szinte égeti az elmém – hogy a forradalom „nem villám, csak napsugár"... (felizzik a hangja) A forradalom – napsugár! Langyos napfürdő, amiben a galacsintúró bogarak együtt napoznak a fáradt hősökkel? Így képzelted? Nevetséges... És felháborító!
JÓKAI Elfelejted, hogy a mi forradalmunk – az életért volt! Az élet értékére apellált! A mi életünkére! Nem volt-e jobb vér nélkül elérni az áprilisi törvényeket? Tedd a kezed szívedre: nem nekem volt-e igazam ebben?
PETŐFI (különös, átható tekintettel nézi Jókait) Csak a holtaknak van igazuk, Marci. Csak a holtaknak. (eltűnik a kialvó fénnyel, a szín sötét)
JÓKAI (hangja) Hé, Sándor! Ne hagyj itt! Gyere vissza!
12.
(Jókai behunyt szemmel fekszik az ágyon, a jobboldali ajtó nyikorogva nyílik, a szobába Mátét lökik be)
JÓKAI (fölriad) Maga kicsoda?
MÁTÉ (föltápászkodik) Ezer bocsánat, hogy csak így...
JÓKAI Mit akar?
MÁTÉ Máté a nevem. Bódog Máté. A Dohány utcából.
JÓKAI Kovács. Kovács János.
MÁTÉ Belöktek ide, magához.
JÓKAI Ez egy ilyen szálloda, uram. Lökdösődős.
MÁTÉ Szép kis szálloda... Uraságodnak is azt mondták: egy ismerőse várja idebent?
JÓKAI Nekem nem kellett, hogy mondják.
MÁTÉ Szóval maga is... önként sétált be a csapdába?
JÓKAI Még fizettem is a vendéglátásukért.
MÁTÉ Az átkozottak! Bolondot csináltak belőlünk! S mi hagytuk magunkat léprecsalni.
JÓKAI Tudja, mi ez itt? A pokol előszobája. Úgy fungál, mint egy ócskaruha- üzlet: a bejövőknek le kell vetniük a lelkük hétköznapi ruháit, hogy pörére vetkezve kénye-kedve szerint mustrálhassa őket a Sátán.
MÁTÉ Rájöhettem volna! Én ökör, címeres ökör... Fa nő majd az eszem helyén!
JÓKAI Megvezettek, na, most már nincs mit siránkozni rajta.
MÁTÉ Én az Arany Sasban szomorkodtam a születésem napján. Egy mosolygó kis ember odajön, kérdi, mért lógatom úgy az orrom? Hogy ne lógatnám, mondom én, ha minden pénzem elúszott a Kossuth-bankón... Ott égetik el, ni, az utcasarkon, az én megélhetésem is! Meghívlak egy rundó kisüstire, mondja ez a gyíkmosolyú, derék magyarra vall a képed, csak danolj nekem egyet! Ő köpött be, ebben biztos vagyok.
JÓKAI És kend dalolt neki? Mit dalolt?
MÁTÉ (szinte unottan mondja, tárgyilagosan) Müller Gyula Nagy Naptára,
Szerkesztette Fribeisz István...
JÓKAI (nevet) És ezért hozták be ide ? Ezt nem mondja komolyan.
MÁTÉ (most már énekli is, a Kossuth-nóta dallamára) Müller Gyula Nagy Naptára,
Szerkesztette Fribeisz István...
JÓKAI A Kossuth-nóta! Kegyelmed aztán bátor ember!
MÁTÉ Azt hiszi, csak énekelni tudok? Tudtam én mást is, kedves uram... Idefigyeljen...
JÓKAI (gyorsan közbevág) El ne mondja, az istenért!
MÁTÉ Miért ne? Maga szimpatikus nekem.
JÓKAI Pont én? Azt se tudja, ki vagyok.
MÁTÉ Miért? Nem bízhatom meg magában?
JÓKAI (izzadó homlokát törli) Dehogyisnem. Bennem igen... Csakhogy... csakhogy a falnak is van füle itten.
MÁTÉ Én a faltól sose félek. Ott mindig elölről jön a golyó. Sose hátulról.
JÓKAI Kegyelmed már a golyót várja?
MÁTÉ Ahogy kegyelmed is. (hallgatnak kis ideig) Ha csak sejtenék, hogy...
JÓKAI Hallgasson! Ki ne mondja!
MÁTÉ Nevetni fog: én csak azokban bízom, akiket nem ismerek.
JÓKAI Nagy könnyelműség. Láthatta, nem?
MÁTÉ A firkászokban nem bízom. Egy ilyen előtt hallgatnék, mint a sír... A Jókai meg a Petőfi, áldassék a nevük, ők a kivétel. De már őket is hamisítják. A szomszéd utcában is megjelent egy.
JÓKAI Jókai?
MÁTÉ Petőfi. Egy álló hónapig bújtatták, etették. Aztán kiderült, hogy csak egy lótolvaj. (kis szünet) Ha ezek megtudnák rólam, hogy puskapor-gyártó üzemem volt... hogy az utolsó pillanatig is szállítottam Görgeinek... meg is kapnám a golyót. Meg bizony.(kis szünet) És maga? Uraságodat miért tartják itt fogva?
JÓKAI Nézze csak... Ilyen helyen van egy fontos szabály. A hallgatás. Ez a mi fegyverünk.
MÁTÉ A kedves úr ennyire nem bízik bennem? Még most se? Rosszul teszi.
JÓKAI Ez csak önvédelem... izé... kedves Bódog úr.
MÁTÉ Meg ne haragudjék: ön nagyon kezdő börtönlakó ám!
JÓKAI Ebben igaza van.
MÁTÉ Ha egyikünk innét előbb kijut, a másikról hírt vihet, nemdebár? Feltéve, hogy nevét, címét ismeri. (kis szünet) Kegyelmed szerint melyikünk lesz előbb odakint? (kis szünet)
JÓKAI Az örök kérdés. Fontosabb, mint a születés.
MÁTÉ Azt mondják, harminckét író van a halállistájukon. Hallott róla?
JÓKAI Hallottam.
MÁTÉ Már meg ne haragudjék, ha rákérdezek: kegyelmed amolyan íróféle, ugye?
JÓKAI Látszik rajtam?
MÁTÉ Netán rajta van a halállistán is?
JÓKAI (kis szünet után) Jókai Mór vagyok.
MÁTÉ A pirostollas ifjú úr, Landerer és Heckenast előtt, a tizenkét ponttal, ugyebár... Most, hogy beszélgettünk, magamtól is reájöttem volna... (kis mosollyal) Nem kell azért megijedni, drága Jókai úr. Nem tudnak ezek sokat. A slapajom egy szekérnyi lőport vitt, amikor lefülelték a granicsárok... Azt mondta nekik: fogalma nincs, mi van a kocsiderékban – és elengedték! Nem tudja ezeknél a bal kéz, mit csinál a jobb... Még a pokolban sincs veszve minden – elvégre megtetszhetünk az ördögnek is. Na nem?
JÓKAI Csak belénk ne szeressen.
MÁTÉ Hát, ha belém szeretne – én ezzel adnék kosarat neki! (egy apró bicskát vesz elő az inge alól, hosszú, hegyes tőrszerű rugó pattan ki belőle) Csak szóljon, ha udvarolni akar magának.
JÓKAI Elfáradtam, Máté. Aludjunk. Hosszú volt ez a nap.
MÁTÉ Elfújom a mécset, Jókai úr. (elfújja, sötét)
JÓKAI (hangja) Jól van, Máté... Legyen ez a mi evangéliumunk: a hűség.
13.
(A sötét színen edénycsörgés, mulatozás vidám lármája hallatszik)
EGY HANG Nézzétek, ott jön Görgei és Nagy-Sándor! (Nevetés, poharak csengése közben a szín lassan kivilágosodik: jobboldalt Petőfi, Jókai és a Tiszt az asztalnál ülnek)
JÓKAI Láttad, Sándor, a belügyminiszter plakátját? Hogy miféle gyógyszert ajánl az orosz invázió ellen? Háromnapos böjt és ima, harangszóval... Sáskajárás ellen bizonnyal hatásos! Mi a véleményed?
PETŐFI (nem válaszol, belekóstol egy pohár borba) Micsoda lőre! (undorodva kiönti a földre)
TISZT Átkozott civilek, derogál nektek éljenezni, ha tábornok jő felétek??
PETŐFI Ez egy civil díszlakoma, hadnagy úr. A főváros hívta meg az ostrom túlélőit.
TISZT Verdammt noch mal! Háborúban vagyunk! Nincsenek többé civilek.
JÓKAI (Petőfihez) Akkor mi vagyunk az utolsók – igaz, Sándor?
(Petőfi nem válaszol, feláll, nézelődik)
TISZT (Jókaihoz) De ezen az úron itt egyenruha van – rangjelzés, nyakravaló nélkül!
JÓKAI Ő éppen nyakravalója miatt vesztette el a rangját – igaz, Sándor?
PETŐFI (hidegen) Ne nevezz engem Sándornak.
JÓKAI Hogy mondhatsz ilyet? Itt ülünk a Múzeum kertjében. Ott, ahol minden elkezdődött.
PETŐFI S ahol mindennek halálszaga van.
TISZT Az úr most katona vagy nem katona? Netán szökevény?
JÓKAI Mi itt az írókat képviseljük, hadnagy úr.
TISZT A skriblereket? A bolondokat, kik a zárt öltözetet sem tűrik a testükön?
JÓKAI Mi vagyunk a márciusi sasok. Akik kikapartuk nektek a gesztenyét.
TISZT (nevet) Sasok? A gesztenyét? Mondom, hogy bolondok...
JÓKAI Hallod, Sándor? A végén örülhetünk, hogy az asztal végén helyet kaptunk...
PETŐFI (csak most fordul oda) Megírtam... megírtam a magyar Marseillaiset! "Véres a föld lábam alatt, Lelőtték a pajtásomat. Előre!"... Felajánlottam a kormánynak, hogy nyomassa ki százezer példányban és ossza ki a honvédek között... ütközet előtt kapjon minden katona belőle.
JÓKAI És kinyomtatják?
PETŐFI Nem nyomtatják. Leszereltek. Nyugdíjaztak. Kapok végkielégítésül ötszáz forintot. (keserűen felnevet) Ötszáz forintot – az életemért!
JÓKAI (a Tiszthez) Nyugdíjaztátok a magyar Türtaioszt, nagyokosok?
(Kések, villák csörömpölése, nevetés zaja, kissé távolabbról ünnepi felköszöntő hangfoszlányai)
EGY HANG ...És emeljük poharunk az itt megjelent hősökre... vivát!
KIÁLTÁSOK Éljen, éljen, vivát!
JÓKAI (kezében pohárral felugrik) Én azokra a hősökre emelem poharam, akik majd csak ezután fognak elesni!
(hirtelen csend támad)
TISZT Donnerwetter, micsoda tószt!
PETŐFI (poharat emel Jókaira) Köszönöm, pajtás, hogy rám köszöntötted a poharad... (sötét)
14.
(Hirtelen fény, Jókai forgolódik az ágyon, hirtelen felül, talpra áll, egyenesen a baloldali ajtóhoz megy, lenyomja a kilincset: az ajtó kinyílik, mögötte egy rekamién véres holttest fekszik: Petőfié. Jókai becsapja az ajtót, fejét kezébe temetve visszazuhan az ágyába)
15.
(A megvilágosodó színen Jókai – mint „oroszlán a ketrecében" – nyugtalanul, gyors léptekkel föl-alá járkál. Az ágy megbontott, az asztalon- mintha csak az előbbi lakoma maradványai lennének – ételmaradékok, és könyvek rendetlen halmaza. Hirtelen nyílik a bejárati ajtó: Giese jön be.)
GIESE (körülpillant) Teneked rendben minden?
JÓKAI Köszönöm, hogy jött.
GIESE (gúnyos) Teneked kívánság nekem fontos. Olvashatsz könyvek, minden.
JÓKAI Éppen ez az. El kell olvasnom még valamit. Feltétlenül! Még egyszer. Mielőtt... (nem folytatja)
GIESE Melyik?
JÓKAI A „Nepean sziget" című elbeszélést. Az Életképek-ben jelent meg, tavalyelőtt.
GIESE (kis mosollyal) Egy bizonyos Jókaitól?
JÓKAI (meglepve) Olvasta?
GIESE Jelentettek róla. Érdekes írás. Ganz merkwürdig.
JÓKAI Maga olvas magyarul? Maga?
GIESE Muszájnom megtanulni nekteknek nyelv – kidobott munka.
JÓKAI Ön a kötelesség áldozata.
GIESE De nekem fontos megérteni titek.
JÓKAI Szép magától.
GIESE De ti – ti magatok! Ti nem értitek titek. Nem értitek világ. Nem értitek császár.
JÓKAI Efelől nyugodt lehetsz. Nagyon is értjük őt.
GIESE Ő jó akar.
JÓKAI De szörnyűségeket művel. Visszafordítani egy nép csillagát!
GIESE Csillag messze, nép van a földön. Enni, inni megkap – hosszú idő egyremegy.
JÓKAI Minden népnek van csillaga. A miénk sejtelmes, titkokkal teli. Félelmetes titkokkal. Ehhez nem elég a nyelv. Lélek is kell – megfejteni.
GIESE (kis szünet után) El fogom olvasni Nepean sziget... Ti lelkek mi a különleges?
JÓKAI Bennünk megvan Nyugat is, Kelet is. A nagyság vágya – egész az önpusztításig. Mi látjuk önmagunk – ti nem.
GIESE Ezért ennyi itt a spicli? Följelentés! Tizenegy és ezer. Ennyi van már.
JÓKAI Nem igaz, kopó. Hazudsz. Ti mindig hazudtok.
GIESE Tudsz is te... Um Gotteswill! Az ál-Petőfik! Csak Petőfiből tizenhét darab!
JÓKAI Azokból sokkal több van.
GIESE Ne mondjad. Mennyi?
JÓKAI Ó, van vagy... százezer.
GIESE Ál-Petőfi? Látod, ezt a szót megtanultam jól kiejteni!
JÓKAI Vagy még több. Napról-napra nő a számuk.
GIESE (gúnyos) Mondjad inkább: tízmillió... Tízmillió ál-Petőfi. Ál-Petőfi te is!
JÓKAI Látod, most megértettél valamit a lélekből.
GIESE (kis szünet után) Beszélni kicsit derék Máté komáról. Ál-Petőfi ez is? Miket művel rebellisnek ez a fickó?
JÓKAI Nincs mit mondanom róla.
GIESE Ez minden?
JÓKAI Ez.
GIESE (más hangon) Schon gut. Jól van. Te ítélni, nem én.
JÓKAI Hogyhogy?
GIESE Magadnak felett... Mert tégedet derék Máté koma felismer. Leleplez. Elmond mindent nekünk. (torz mosollyal) Te nem Kovács János. Te Jókai Moric. A vöröstollas pártütő. Ez bizonyos. Nem tagadhat!
JÓKAI (maga elé) A derék Máté. A hűséges Máté.
GIESE Ez is tinektek lelketek. Tinektek Nepean sziget. Világvége ország. (farkasszemet néznek)
Megtárgyal holnap bíróság. Holnap ítélet, Jókai. (kimegy, döngve becsapja a cellaajtót, sötét)
16.
(Jókai leül az ágyra, a baloldali ajtót nézi, mintha várná Petőfit. És a két szobát elválasztó ajtó, ahogy eddig is, kinyílik, a keskeny fénysugárral. Petőfi alakja megjelenik.)
JÓKAI Csakhogy itt vagy! Már nagyon vártalak...
PETŐFI Félsz?
JÓKAI Ha nem lennél itt, a fogam is vacogna... Egyedül lenni! Félelmetes... Te sose tudtad, milyen az: egyedül lenni.
PETŐFI Szóval holnapra várod az ítéletet.
JÓKAI Statáriális bíróság. Rögtönítélő. Fellebbezni nem lehet.
PETŐFI Örülj neki.
JÓKAI Örüljek?
PETŐFI Hamar túl leszel rajta.
JÓKAI Kötél általi halál. A saját testem lesz a gyilkosom.
PETŐFI A fájdalomtól félsz?
JÓKAI Az orvosok szerint pokoli kínokkal jár... Negyedórát is eltart, mire úgy összeszorul a hurok, hogy végre nyakszirted eltöri.
PETŐFI Mindenki fél, akinek van fantáziája.
JÓKAI A múlt éjjel megálmodtam a kivégzésem.
PETŐFI (elmosolyodik) És milyen volt?
JÓKAI Iszonyatos. A kötélen himbálódzva, tört üvegcserepekben láttam tükröződni az életem. Szilánkokra hasadt minden. És életem minden szilánkja újabb és újabb sebet ejtett. A legjobban a boldog pillanatok fájtak... (kis szünet) És neked? Neked milyen volt? Beszélj, Sándor, könyörgök, beszélj!
PETŐFI Nem éreztem én fájdalmat.
JÓKAI Semmilyet?
PETŐFI Semmilyet.
JÓKAI Gyorsan vége volt hát? Gyorsan zuhant szemed elé a setét?
PETŐFI Nem, Marci, nem volt ott sötét... Egy ringató erő repített.
JÓKAI Repített?
PETŐFI A fény felé! Előbb csak derengett... Lágyan, mintha mély barlang ölében siklanék a kijárat felé... Aztán átfordultam hirtelen, arcommal a melengető fénynek -- akár a gyermek, a születés előtt.
JÓKAI És mit éreztél?
PETŐFI (kis szünet) Boldogságot.
JÓKAI S aztán?
PETŐFI Furcsa volt. Felfoghatatlan. (maga elé bámul)
JÓKAI Beszélj!
PETŐFI Kívülről láttam a testem, mintha elrepültem volna... Egy kozák lándzsanyél állt ki a mellemből, valaki kirántotta, ömlött a vér a sebből, egy másik a csizmát húzta le rólam, a harmadik épp a zsebeimet forgatta ki... Akár ha képet nézegetnék, lapozva egy régi könyvben... Alig érdekelt.
JÓKAI Az hogy lehet?
PETŐFI Egyre erősödött a fény. Már vakított. Elfehéredett a kép... (abbahagyja)
JÓKAI És aztán? (Petőfi hallgat) Beszélj, Sándor! Mi történt aztán? Mi történt a fény után??
(Petőfi mosolyogva nézi a verejtékező, türelmetlen Jókait. Hirtelen, mintha magától nyílna ki, feltárul jobbról a cella ajtaja, s a szobaajtó – mintha a huzattól lenne – nyikorogva becsapódik, mögötte eltűnik Petőfi alakja)
