Az asszony kést talált a mezőn.
- Megszurkállak, megbökdöslek! – fenyegetőzött a kés.
- Ki se látszol a rozsdából – vette kézbe az asszony a kést, s az hiába forgolódott, hiába ágaskodott, nem tudott kárt tenni benne.
Az asszony hazavitte a kést, jól ledörzsölte homokkal, élesre fente, és ráparancsolt:
- Vágj kenyeret!
A kés engedelmeskedett.
Volt az asszonynak egy kisfia, aki nagyon megörült a késnek, és magával vitte fűzfa sípot faragni. A kés neki is segített.
Egyszer a gyerek alaposan beütötte a fejét a szekrény sarkába. Az anyja a késsel szorította le a púpot.
Így éldegéltek. A kés kenyeret szelt, fűzfa sípot faragott, és púpokat gyógyított.
Egy éjjel kimászott a fiókból, és elvágta az asszony torkát.
Hogy miért? Csak. Rég látott vért.
Eredetileg vadászkés volt.





