Budapest Bristol

Irodalmi folyóirat

Magánbűnök - könyvajánló

Thomas B.Runner Magánbűnök2010 májusában a Budapest Bristol Könyvek sorában az elsőként megjelnik Thomas Runner: Magánbűnök című kötete. Keressék az Alexnadra könyvesboltjaiban!

A regény részlete itt olvasható.

Manapság kevés szó esik a katonai hírszerzésről, vajon hová lettek? Nyugdíjba vonultak talán? Aligha, a kémkedés a mai napokban is létező tevékenység, miért is mentek volna nyugdíjba a művelőik, mindig lesz, aki kíváncsi, és mindig lesz, aki a kíváncsiságot kiszolgálja. Mindegy milyen áron. Az nem lehet vitás, hogy vannak rablók, tolvajok, kábítószer árusok, gyilkosok, zugügyvédek, és hivatásos bűnözők. Itt élnek közöttünk. De itt él Konrád András egykori ügyészségi nyomozó is, – jelenleg bártulajdonos, – és akár akarja akár nem – leginkább nem – belebotlik valamilyen bűnesetbe, és ha már ott van utána is jár kellő alapossággal, és nem kis merészséggel a dolgoknak. Kémeket üldöz, rablókra vadászik, és a végére mindig kiderül az igazság.

Mitől lesz magyar egy magyar krimi? A nevektől, helyszínektől, attól, hogy ezek a történetek nem történhetnek meg máshol csak éppen itt nálunk? Ki tudja. Még az is lehet, hogy megtörténhetnek máshol is, és a nevek a helyszínek, lehet, hogy csak a fordító leleményei. Induljunk el Konrád Andrással a magánbűnök nyomában, és a végére járva eldönthetjük a miénk-e a történet, vagy sem. Akárhogyan is, nem fogunk unatkozni közben, mert bár az események hétköznapiak, és valóban megtörténhetnek akármikor akármelyikünkkel, a mese végére érve nagyon reméljük, hogy soha sem fog megtörténni éppen velünk.
Most még nem lehet tudni, hogy Konrád személye önálló életre kel-e, mint Maigret, vagy Colombo, – bár alkalmasnak tűnik rá –, meglátjuk, egy év múlva okosabbak leszünk.

 
dr. Brunner Tamás, laptulajdonos
2010. augusztus

rakOROSZLÁN VII. 23. –    VIII. 23.

Munka: Ön rendszerező és pontos ember. Elsőként készíti el egy teljes város telefonkönyvét névsor szerint, aligha Ön tehet róla, hogy a hívott fél már nem felel, amikor szükség volt rájuk ott voltak mind egy szálig. A csillagászatban ezen munkája során elmélyült jártasságot szerez, különös tekintettel egy északi városunk csillagainak tanulmányozásában.
Szerelem:
Ez bizonyára ugyancsak előfordult Önnel is, miért lenne kivétel? Vagy csak a teste?
Utazás:
Ön az az ember, aki dombra ment fel, és hegyről jött le.
A hónap híres szülötte:...................................................................................

(Agárd, 1863. augusztus 3. –      Eger, 1922. október 30.)
Aki tudja kiről szól a horoszkóp, küldje be a szerkesztőségnek, nyeremény nincs, de hírlevelet szívesen küldünk cserébe.

Ha a honlapján a bpbristol.hu-ra mutató linket szeretne elhelyezni, bannerképünket a Szerkesztőség menüpontból letöltheti.
Olvasható tartalmak

Carthaphilus Kiadó

Lancast
Lazi Könyvkiadó
Alexandra Könyvkiadó